okt 20 2007
Bemutatkozik a Szomódi Fuvószenekar – Blase kapelle aus Szomód
Lelkes, a lakóhelyükért, gyermekeikért tenni akaró magánemberek, elkötelezett szülők kezdeményezésére 2006. márciusában megalakult a Szomódi Fúvószenekar. A működés költségeit kezdetekben a szülők, illetve a Szomód Községért Közalapítvány fedezte. A nem csekély összegű havi hozzájárulást 2007-ben sikerült csökkenteni, hiszen további támogatók: Szomód Község Önkormányzata és a Német Kisebbségi Önkormányzat is segíti a jövőben együttesünket.
Részlet a Szomódi Fúvószenekar megalakulásakor előterjesztett Szakmai és Működési Tervezetből:
„A fúvószenekar elsősorban a volt zeneiskolai fúvószenekar tagjaiból áll fel, de szívesen fogad soraiba olyan más muzsikusokat is, akik elfogadják a zenekar szakmai, és működési feltételeit.”
A fúvószenekar célja:
A zenekar az évekkel ezelőtt megkezdett utat folytatja. Közös munkával szakmailag megerősödik. Sokszínű repertoárt alakít ki, elsősorban tradícionális német fúvósművekből,(indulók, polkák, keringők, foxok) és más népszerű szórakoztató zenedarabokból. Műsorával a falunapokat, nemzetiségi találkozókat kívánja megcélozni. Mindezek mellett színvonalas szereplője akar lenni akár nemzeti ünnepeink alkalmából megtartott rendezvényeknek is.
A szakmai célkitűzéseken túl fontos a zenekar tagjainak, és a mögötte állóknak közösségformálása, a közösség érdekében végzett személyes munka, áldozatvállalás, a sikerek, baráti kapcsolatok közös megélése”.
Az együttes hagyományos fúvószenekari felállásban játszik, korrekt hangszerelésű, precízen kidolgozott szólamokkal, melyeket az együttes szakmai vezetője Varju László készít.
A zenekar jelenlegi tagjai:
- Fuvola: Laub Andrea - Vasas Éva
- Klarinét: Szabó Renáta - Kelndorfer Ivett
- Alt szax: Pintér Dorottya - Szeimann Fanni
- Tenor szax: Menyhárt Attila
- Kornett(szánykürt): Búzer Norbert-Zantleitner Nóra - Bihacker Ádám
- Tenorkürt: Búzer Ákos
- Baritonkürt: Tóth Tibor
- Trombita: Zantleiner János - Acher Balázs, Végh Krisztina - Fesszer Szilveszter
- Vadászkürt: Schweighardt Tamás
- Tuba: Gécsek Gergő
- Ütő: Vas Ádám
- Zenekarvezető: Varju László
A zenekari próbákat a Szomódi Művelődési Házban tartjuk, jelenleg minden hétfőn 19 – 21 óra között.
Jelenlegi repertoárunk:
- Magyar Himnusz, EU. Himnusz
- Koszorúzási zenék március 15. és október 23.-i alkalmakra.
Indulók:
- Holiday in Austria
- Mit Elán
Polkák:
- Der Inselbaum polka
- Die Winterrose - polka
- Anchen - polka
- Liebling, heut’ möcht’ ich tanzen gehn.
- Und noch ein bisserl ..Urlaubsschein polka
- Herz-Schmerz - polka
- Trompeten echo.
- In den Bergen – Tante Mizzi
- Katherina - koncertpolka
- Rosemunde
- Brenska koncertpolka
- Jármialka-koncertpolka
Foxok:
- Hétre ma várom…
- Délibábos Hortobágyon
- Viva Espána
Keringők:
- Meseautóban…Emlékszel még…
- Lustig ist das Zigeunerleben, Gehn wir mal rüber, Schneewalzer…
- In München - Valzer.
Egyéb fúvósművek:
- Steve McMillan: Summernight– Rock
- C. Francois. J. Revaux. G. Thibault: My Way
- W. C. Handy: St. Louis: Blues-Marsch.
- Herb Alpert: Selection
- Kurt Weill: Mack The Knife
- Herbie Hancock-Johnie Vinson: Watermelon Man
- David Jackson: Suntan
A zenekar eddigi fellépései megalakulásától, azaz 2006 márciusától napjainkig:
- 2006. március: Bemutatkozó hangverseny
- 2006. június: Falunap - Szomód
- 2006. augusztus: Jet-Sky Világbajnokság - Tata
- 2006. augusztus: Falunap - Dunaszentmiklós
- 2006. szeptember: Bányásznap - Tatabánya
- 2006. szeptember: Falunap - Naszály
- 2006. október 23.: Ünnepi megemlékezés
- 2006. november: Öregek napja - Szomód
- 2006. november: Jótékonysági est. Szomód
- 2006. december 10.: Közös hangverseny a Tatai zeneiskola fúvószenekarával
- 2006. december 17.: Karácsonyi hangverseny – Szomód
- 2007. február 17.: Vértestolna, Faluház avató ünnepség
A zenekar elérhetősége:
- Laubné Szabó Gabriella:
Tel: 06-20/ 252-6736
E-mail: laubgabi@citromail.hu - Varju László:
Tel: 06-20/ 322-7549
E-mail: nagyvarju@t-online.hu
A zenekar honlapja az alábbi linkre kattintva érhető el!


