Elhangzott az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesületben, Budapesten, 2005. november 17-én)

ifj. Kuti József

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!

Mindenek előtt engedjétek meg, hogy megköszönjem a meghívást s a mögötte meghúzódó bizalmat. Igyekszem ezt rövidséggel és őszinteséggel meghálálni.

Előadásom elején azt kell definiálnom, hogy mit értek “közéletiség” alatt. Azt a magatartásformát, amikor valaki nemcsak magával és személyes környezetével törődik, hanem koncentrikus körökben, egyre tágabb közösségeiért (gyülekezet, település, egyházi és polgári régiók, ország, nemzet, stb.) is felelősséget és szolgálatot vállal, nem nyereségvágyból, nem unalomból, hanem mert ezeket a közösségeket is magáénak tekinti, építésüket feladatának tartja. Röviden és kifejezően: a közéletiség a közjó szolgálata.

Ez ma Magyarországon minden területen lehetséges (s ez nem kis eredmény!), de nem elvárás. Azok, akik nem vállalnak közéleti feladatot és felelősséget, ma a többséghez tartoznak. Akik pedig kijelentik: nem foglalkoznak politikával, a józan, megbízható ember képét próbálják ezzel magukról kialakítani, mintha csak azt mondanák: nem iszom, nem dohányzom, nem járok lóversenyre.

Mi lehet ennek az oka?

Egyik ok, hogy a közéleti szerepvállalás bizonyos szellemi és személyiségi színvonalat feltételez, amely a társadalom egy részében nem fejlődik ki, így ez a hányad mindig passzív marad (Érdekes kérdés, hogy ez kinek az érdeke és felelőssége).

A másik ok a közéleti gondolkodásunkat ma is meghatározó, jelenlegi társadalmunk nagy részét szocializáló “Kádár-korszak”, melynek hallgatólagos “társadalmi szerződése” értelmében a polgárok a konszolidáció, a nagyobb anyagi jólét és egy kis jókedv (pl. Hofi Géza,) érdekében átengedték a közélet irányítását és gyakorlását az állampártnak. Így ugyan lehettünk “legvidámabb barakk”, ám ebben a barakkban nem fejlődött ki megfelelő közéleti kultúra, annak jelenségeit, értékeit és gyakorlatát társadalmunknak újra kell tanulnia.

A harmadik ok pedig a jelenlegi közéletről és szereplőiről kialakított negatív kép. A közjó szolgálatának, a politikai cselekvésnek ma nincs sok becsülete, vele szemben a társadalom szkeptikus és elutasító. Ez bizonyos jelenségek: korrupció, gátlástalanság, emberi butaság és színvonaltalanság, meddő viták, tehetetlen parlamenti bizottságok, stb. láttán részben érthető, ám számomra az is nyilvánvaló, hogy ezt a jogos viszolygást ma sokan mesterségesen is gerjesztik. Így a társadalom nagy hányada - csakúgy, mint a Kádár-rendszerben, bár más indokból - kivonul a politikai térből, s azt ráhagyja egy szemfüles és telhetetlen rétegre.

Teológiai szempontból a politikai cselekvéstől való elzárkózás, a közöny és a passzivitás nehezen indokolható. Az a közkeletű gondolkodás pedig, hogy a politika mocskos dolog, s ezért nem keveredik oda magára valamit is adó ember, végképp tarthatatlan. Keresztyénként azt mondhatjuk, hogy az élet mocskos, de ez a mocsok a politika mellett - hasonló méretekben - ott van a művészet, a tudomány, a gazdaság, az egyház, a család, stb. szalonképesebbnek, sőt magasztosabbnak vélt területein is - mindenhol, ahova az emberi jelenléttel magunkkal hurcoljuk. Ám keresztyénként azt is tudjuk, hogy Isten kegyelme megsegítheti az embert abban, hogy bármely területen - a közéletben és a politikában is -cselekedhet a “mocsok” törvényeitől szabadon. “Posse non peccare - Képes nem-vétkezni”.

Ezen elméleti rész után három olyan konkrét területről szeretnék beszélni, amelyen én, szomódi református lelkész - közéleti igényemet és lehetőségemet kiélhetem: ez az egyházi, a települési és a szorosabban vett politikai közélet.

Egyházi közélet

E fogalmon gyülekezeti lelkész esetében én nem az egyházközségi munkát értem, hanem azt, ami felette (más megközelítésben: alatta) történhet: egyházmegyei, egyházkerületi, országos egyházi szolgálatokat. Ennek mértéke vérmérséklettől, aktuális élethelyzettől, sok mindentől függhet, mégis fontos, hogy az egyházi szolgálat ne korlátozódjon csak a gyülekezeti munkára, hanem legyen benne hely a közegyházi feladatok elvégzésére is. Én ezt az elmúlt években a Tata-környéki gyülekezeti kiskörben, egyházmegyei és egyházkerületi tisztségek vállalásával, az egyházi választásokban való részvétellel, a THÉMA és az EPMSz egyesületekben való munkámmal, egyetemista és főiskolás táborokban való részvétellel és néhány újságcikk megírásával igyekeztem elvégezni. Hogy ez az átlagos lelkészi gyakorlatnál szélesebb szerepvállalás volt, az abból látszik, hogy egyre többet mondták rólam: “biztos püspök akar lenni”. Ez a nem túl árnyalt és a mi egyházunkban dicséretnek nehezen érthető megjegyzés mutatja, hogy a református egyházban a közéleti munka, a kezdeményezés, a jelenségek interpretációja, a tanítás, az ünnepi alkalmak igehirdetése sokak szerint a vetető tisztségviselőknek, a hivatalosoknak fenntartott rész, néha privilégium; aki ezen a területen vitézkedik, az vagy vezető, vagy azzá akar válni (tehát karrierista). Ezzel együtt úgy látom, talán tisztul a kép, differenciálódik egyházi közéletünk, s egyre többen végeznek egyre szélesebb, céljaiban és eredményeiben is mindenkor vállalható közegyházi szolgálatot.

Szomódi közélet

Lakóhelyem közéletében elvileg három, gyakorlatban két módon veszek részt. Az első lenne az állampolgári szerep. 1998-ban beköltöztem egy korábban ismeretlen faluközösségbe, amelyet azóta megismertem és megszerettem. Szívesen vállalok fejlődése érdekében faladatot és felelősséget. Ezt a civil lehetőséget azonban erősen korlátozza az a tény, hogy ugyanezen a településen a református gyülekezet lelkésze, presbitériumának elnöke vagyok, s ez az átható szerep minden cselekedetemet, döntésemet lelkészivé minősíti át. Nehéz, csaknem lehetetlen bármit úgy megtennem, hogy azt ne a református lelkésznek, hanem a Tompa utca 5. szám alatti lakosnak tulajdonítsák. Mégis megpróbálkoztam egy, a lelkészitől elkülöníthető, az átlagos állampolgári szerepnél markánsabb szereppel. 2002 nyarán beléptem a Szomódért Polgári Körbe.

Először arról, hogy mit jelent gyülekezeti lelkészként a falu közéletében részt venni?

Néha elmegyek az önkormányzat képviselőtestületi ülésére, a gyülekezetet érintő ügyekben felszólalok, az egyházközség programjait, érdekeit, véleményét megírom a községi újságban és honlapon, “papi civilben” jelenek meg a település rendezvényein, ünnepein, megszervezem a gyülekezet segítségét, részvételét a település munkájában.

Mindez ma Magyarországon, Szomódon vegyes fogadtatásra talál. Természetesen van, aki számára ez természetes, benne építő szándékot és együttműködést feltételez. Vannak azonban olyanok is, akik az egyház rendszerváltás utáni közéleti jelenlétét zavarodottsággal és elutasítással fogadták. Tudomásul kell vennünk (vennem), hogy az emberek egy része ma is ’89 előtti társadalmi képletben gondolkodik. Azt szokták meg, hogy gyülekezeteink csak a templom négy fala között és a temetőben működnek, ezért a társadalomban való megjelenésünk őket felkészületlenül érte. Nem is értik igazán, honnan kerültünk elő. Egyházi tapasztalatuk néha minimálisnak mondható, reflexeikben pedig régi, a “Szikra” nyomda jellegzetes papírján és betűtípusával nyomtatott traktátusok mondatai jelennek meg: “az egyház ne politizáljon!”, “az egyháznak a szeretetről és a békéről kell beszélnie”, “mit akar már megint a pap?”. Ennek a rétegnek a meggyőzésére, véleményének a megváltoztatására kevés reményt látok. Részint életkoruk, már fixálódott világlátásuk miatt, részint, mert az országos politikától és médiától újabban jelentős támogatást és utánpótlást kapnak.

Szomód közéletében való részvételem másik területe a polgári köri tagság.

A mi polgári körünk nagyrészt faluszépítő, értékteremtő és őrző tevékenységet végez. Tagjai szinte kivétel nélkül az elmúlt években - évtizedekben beköltöző, azaz “gyüttment” értelmiségiek. Akcióink a falvak mai, általános helyzetéből következnek. A roncs bódék helyett új buszmegállót építünk, ’56-os emlékművet állítunk, támogatjuk az iskolát jutalomkönyvek vásárlásával, tanulmányi versenyek kiírásával. Szemétszüretet szervezünk, plakátokat tervezünk és festünk a Falufesztiválra. Javaslatokat készítünk a régi sírkövek megőrzésére, a falukút visszaállítására, az I. világháborús emlékmű megtisztítására, cikkeket írunk a falu újságjába, honlapjára. Megpróbáljuk megmutatni, hogy mit értünk mi lokálpatriotizmus, konzervatív, jobboldali értékrend alatt s hogy ez a hétköznapokban milyen kézzelfogható dolgokban jelenik meg.

A fogadtatás, bár nem volt egységes, reményteljesnek mondható. Aki politikailag más oldallal szimpatizál, persze eleve szkeptikus (volt) velünk szemben. Az önkormányzat számára is szokatlan volt kezdetben egy aktív civil szervezet megjelenése. Egy-két év után azonban “polgárjogot” nyertünk a településen, kezdeményezéseinket a legtöbben nyilvánvaló politikai szimpátiánktól függetlenül ítélik meg.

Politikai közéletiség

A Polgári Körről mondottak szükségszerűen vezetnek el ide. A Szomódért Polgári Kör szerveződése, létrejöttének oka és akcióinak egy része egyértelműen politikai jellegű. A célja is részben az: egy politikai gondolkodás, értékrend, szimpátia nyílt vállalása, megjelenítése települési szinten.

Ha sokak számára szokatlan, hogy az egyház és a lelkipásztor megjelenik a település közéletében, még nagyobb probléma, ha a lelkész politikai kérdésekben is állást foglal. Ami mások számára probléma, az nekem fejtörés és feladat. Az én dolgom ugyanis Szomódon elsősorban a gyülekezet integrálása, közös cselekvésének összehangolása, lelki vezetése közösségi és személyes szinten is. Ebben a közösségben pedig nyilvánvalóan vannak olyanok - nem is kevesen -, akik más politikai szimpátiákat vallanak, vagy szívesebben tartják magukat távol a politikától.

Mégis úgy döntöttem három évvel ezelőtt, hogy vállalom ezt a szerepet.

Egyrészt, mert a polgári oldal 2002-es választási veresége engem is megdöbbentett és aktivizált. Úgy éreztem és érzem, hogy ennek a politikai erőnek a támogatása, okos felépítése hasznos az országnak és az egyházamnak.

Másrészt a lelkészek politikai szerepvállalásával szembeni ellenérzésekről úgy gondom, hogy azok részben az egyház korábbi karanténba szorításából táplálkoznak, részben pedig abból, hogy a lelkész nem azon az oldalon politizál, ahol azt kritikusai szeretnék. (Arról nem is beszélve, hogy a passzivitás ugyanolyan súlyú politikai cselekvés, mint az állásfoglalás. Ebben az értelemben kérdés, lehet-e “nem politizálni” lelkipásztori szerepben.) Az a tény pedig, miszerint néhány lelkész kolléga politikai pályafutása elrettentő példaként szolgál, nehezen felejthető ugyan, de természetesen nem érv a színvonalas és karakteres közéleti tevékenységgel szemben.

A lelkészek politikai szerepvállalásának határait az egyházi törvények kijelölik (összeférhetetlenség a párttagsággal és az országgyűlési képviselőséggel). Ami ezen kívül esik, annak megítélésében nekem kellett döntenem. Ebben pedig a mérce nem az egyházakat segédcsapatként felhasználni, vagy újra gettóba zárni akaró pártok elképzelései, nem a társadalom bizonytalan eredetű tűréshatára és szimpátiája volt, hanem az amúgy meglehetősen politikus Szentírás.

S harmadrészt azért vállaltam ezt a lépést, mert szeretem és sokszor motivációként is használom Churchill azon mondatát, mely szerint “Csak reménytelen dolgokkal érdemes foglalkozni.”

Mit jelent tehát esetemben a politikai szerepvállalás?

Egyrészt magát a Polgári Köri tagságot. Megfogalmaztam és aláírtam több politikai jellegű állásfoglalást az Európai Parlamenti választásokkal és a kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatban. A település újságjában és honlapján megjelentettem több olyan írást is, melyek szintén felvállalnak és bemutatnak egy konkrét politikai értékrendet. Hosszú és nehéz küzdelemben elértük, hogy a kábeltévén nézhető legyen a mi gondolkodásunkhoz közelebb álló HIR TV és PAX TV. Részt vettem országgyűlési képviselők tájékoztatóin és ott többször is hozzászóltam. Álszakáll és napszemüveg nélkül jelentem meg egy politikai párt rendezvényein és ezt később sem titkoltam.

Hogy ez sok volt-e vagy kevés - immáron mindhárom (egyházi, települési, politikai) közéleti területet nézve -, arról a vélemények megoszlanak. Magam úgy gondolom, hogy az eredmény nem is olyan rossz, mint várhattuk volna:

Olyan munkákban vehettem részt, amelyek szép és sokak számára elismert eredménnyel zárultak, s ezért hálás vagyok.

Sokszor elfáradtam és kerültem időzavarba. Mégis kissé aggódva gondolok most arra, hogy ezekre a területekre egyre kevesebb időt tudok fordítani.

Megítélésem némileg változott: kissé izgága, nyomulós, jobb sorsra érdemes lelkésznek tartanak, de aki azért jóindulatú és még kezelhető.

Kapcsolataim, barátságaim megmaradtak, mellettük azonban sok új embert ismertem meg. Két-három olyan vitapartnerem is van, akivel, ha ritkán is, de hosszan és jóízűen el tudunk beszélgetni, s aki egyébként tüzet okád, vagy megvetően legyint arra a politikai értékrendre és pártra, amelyet én támogatok.

Az eredményeket és a még el nem ért célokat lehet sorolni. De - s itt evangélikus testvéreimtől előre bocsánatot kérek: “Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés!”