okt 20 2007

A “Szomódért” Polgári Kör 2005-ös tervei

Tavaszi feladatok

Bár még hó és fagy üli a tájat, a Polgári Kör tagjai az Önkormányzattal együtt készülődnek a tavaszi munkákra. Két feladat megszervezése vált időszerűvé:

Tavaszi nagytakarítás.

Idén harmadik alkalommal szeretnénk megszervezni a község nagytakarítását, az utcák, terek, árokpartok, bekötő utak megtisztítását. Jó lenne, ha ez hagyománnyá válna községünkben, s az iskolások mellett a felnőtt lakosság is egyre nagyobb számban venne részt ebben az akcióban. Kérjük a szomódiakat, figyeljék a tavaszi nagytakarításra hívó plakátokat s vegyenek részt a falu szebbé, rendezettebbé tételében!

A Szabadságharcos Emlékművet körülvevő díszpark kialakítása.

2004. október 23-án az Önkormányzat és a Polgári Kör felállított egy a magyar nép szabadságharcai előtt tisztelgő emlékművet. Akkor abban állapodtunk meg, hogy 2005 tavaszán a munkák folytatódnak - a Hartmann Tihamér által elkészített és a helyszínen most is megtekinthető terveknek megfelelően. Az arra járók már láthattak egy földkupacot, amelyet majd továbbiak fognak követni, s amelyek a kialakítandó park termőrétegét fogják képezni. Sok és nagy feladat vár még ránk, hogy a falu legnagyobb - és egyben egyetlen - nagyobb közterét, a régi szomódi búcsúk helyszínét a XXI. századhoz méltó közparkká alakítsuk át.