okt 20 2007
A “Szomódért” Polgári Kör 2006. esztendeje
Érdekes és tanulságos évet zárt az ország, a település s így a „Szomódért” Polgári Kör is. A megszokott alkalmakon és célokon túl az elmúlt, kétszeresen is „választási év” sok izgalmas közéleti feladatot hozott.
Először néhány szót a „megszokott” alkalmakról. A „Szomódért” Polgári Kör, bár neve igen hivatalosan hangzik, alapvetően baráti társaság. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem vagyunk bejegyzett egyesület, nem bírunk jogi személyiséggel, hanem sokkal inkább azt, hogy összejöveteleink leginkább baráti beszélgetésekhez hasonlítanak. Bár 2006-ban sok nyilvános alkalmat rendeztünk, találkozóink legtöbbje, akár valamelyikőnk lakásán, akár kinn a szőlőben, egy-egy présháznál, nem úgy festenek, mint valami hivatalos program. Sokkal inkább vidám beszélgetések, vitatkozások ezek, finom borokkal, pörkölt-vacsorával, sok-sok nevetéssel. Ez utóbbi – visszatekintve a 2006. esztendőre – nem lebecsülendő érték.
A baráti együttlétek mellett persze tavaly is igyekeztünk részt venni a település ünnepi alkalmain, koszorúztunk március 15-én és október 23-án, forradalmaink és szabadságharcaink emlékünnepén. 2006-ban is megpróbáltuk – a magunk szerény eszközeivel – támogatni a Szomódi Általános Iskolát. Tavasszal 1956-os tanulmányi versenyt szerveztünk a szomódi diákoknak, melyhez a feladatokat és a jutalomkönyveket is a Polgári Kör biztosította. Ajándékkönyvet ajánlottunk fel a tavalyi évzáróra is, hogy a magyar kultúra területén legkiemelkedőbb teljesítményű tanulót az iskola külön is megjutalmazhassa. Szerveztünk szemétszedést tavasszal és részt vettük a szemétszüreten ősszel.
Kétségtelen azonban, hogy a 2006. esztendőt számunkra is a két választás határozta meg leginkább. A „Szomódért” Polgári Kör köztudomásúan erősen közéleti érdeklődésű, s ahogy a neve is mutatja, polgári, konzervatív beállítottságú emberekből áll. Ebből is következett, hogy az országgyűlési választásokra készülve feladatunknak éreztük, hogy elmondjuk, szerintünk miről szól a választás, hogyan látjuk a különböző politikai erőket, az ország állapotát és mit tartanánk az ország fejlődése és az általunk fontosnak tartott célok elérése érdekében helyes döntésnek. Mi magunk is elmondtuk a véleményünket (a „Kisbíró” polgári körös cikksorozataiban, Állásfoglalásunkban, a szomódi honlapon, s annak Fórom rovatában), de meghívtunk Szomódra olyan közéleti embereket is (Balczó Andrást, Jókai Annát, Michl Józsefet), akiknek a véleményét az adott kérdésekben iránymutatónak tartottuk. A választók többsége azonban – országos szinten – másként döntött, a szavazás eredménye nem az lett, mint amit mi jónak tartottunk volna, mégis, az április óta eltelt időszak politikai megrázkódtatásait, a kormány teljesítményét, a választási ígéretekkel ellentétes megszorításokat látva úgy gondoljuk, nem kell szégyenkeznünk az egy évvel ezelőtti véleményünk miatt.
Az országos választásokat néhány hónappal követte az önkormányzati választások időszaka, melyben a Polgári Kör szintén aktívan részt vett. Ígéretesnek és helyesnek láttuk, hogy a település jövőjének építése érdekében közösen induljanak azok, akik ezt a jövőt ugyanazon értékek mentén képzelik el. A Polgári Kör tagjai részt vettek az egyik választási csapat (Ruchti Róbert, Altrichter Miklós, Marosiné Mocsári Tímea, Mocsári Lenke, Kálmán Endre, Seres János, Schweighardt László) programjának kidolgozásában, fórumainak megszervezésében. Cikkeinkben, hozzászólásainkban itt is elmondtuk a véleményünket a település helyzetéről, az általunk helyesnek vélt irányról, elmondtuk az észrevételeinket a többi jelölt közzétett programjáról is.
A választások eredményeként négy, általunk támogatott képviselőjelölt jutott mandátumhoz, így részben van csak mód arra, hogy a Polgári Kör által is írt program megvalósuljon. Az jól látszik, hogy az új testület nagy kedvvel és energiával látott munkához, szervezettebb és sokszínűbb a tájékoztatás, egy-egy kérdésben többféle vélemény is napvilágot lát. Itt is – mint az országgyűlési választásoknál – az eredmények mutatják majd meg, jól döntöttünk-e októberben, helyes volt-e a Polgári Kör akkori diagnózisa.
Hogy összességében jó év volt-e a 2006. év, arra ma még nehéz válaszolni. Egy biztos, az elmúlt esztendő lehetőséget biztosított mindenkinek arra, hogy számot adjon az általa helyesnek tartott értékekről és célokról, s hogy azokért szabadon és jó lelkiismerettel cselekedhessen. A Polgári Kör tagjai ezzel a lehetőséggel igyekeztek élni.
