Alig kell néhány évet Szomódon lakni, az ember füle megszokja, megismeri harangjaink szavát.
Nem is figyelünk oda, de ha halljuk őket, tudjuk, dél van, vagy most kezdődik a mise, az istentisztelet, ebben, vagy abban a gyülekezetben temetés lesz; még az is kiderül a harangszóból, férfi, vagy asszony-e az elhunyt.Ősrégi jeladó eszközök a harangok, nagy értékük és szép hangjuk miatt mindig megbecsülték őket. Érdemes nekünk is néhány dolgot megjegyezni róluk.

Jelenleg a falu két templomtornyában összesen öt harang “lakik” - három a katolikusban, kettő a reformátusban. Fontos hangsúlyozni, hogy “jelenleg”, mert a régiekkel együtt összesen kilenc szomódi harangról van több-kevesebb adatunk. Vegyük őket sorra­­! (A szövegben *-gal jelöljük a jelenleg is használt harangokat.)

A legrégebbi ismert szomódi harang eredetéről egyelőre semmit sem tudunk, csak azt, hogy az 1680-ban épített református “sövény-templom” mellett volt már harangláb haranggal, amelyet az Esterházy uradalom 1763-ban elvetetett és a betelepült római katolikus jobbágyai használatába adott. Feltehetőleg ez volt az a kb. 160 kg súlyú harang, amelyet a katolikus templomtoronyban 1879-ig használtak.

Időben a második ismert harangunk* a katolikus templomban ma is megtalálható “kis harang” 1762-ből. Joseph Eisenberger öntötte Győrben a komáromi Szent Ferenc rendi szerzetesek temploma számára, onnan került Szomódra. Súlya kb. 140-150 kg, felirata magyarul: “Akik a hangját hallják, imátkozzanak vele!”

A következő harang* a reformátusok tornyában most is használatban lévő “kis harang”, melyet Ioseph Brunner öntött Budán, 1787-ben. Ennek súlya kb. 65 kg, felirata - a harangöntő nevén kívül -: “A Szomod rf ta ek a vette”.

A negyedik szomódi harang a reformátusoké volt, de már nincs a faluban. Kb. 110 kg lehetett a súlya és az I. világháborúig volt használatban. Felirata az egykori feljegyzések szerint így hangzott magyarul: “Hendricus Eberhard öntött Pesten 1818-ban”, illetve “Anno 1818 A Szomódi Ref Ekklésiáé”. 1916-ban - mint oly sok társát - rekvirálták és ágyút öntöttek belőle.

Az ötödik és hatodik harang már szintén “elnémult”. Ezeket a katolikus egyházközség öntette 1879-ben Bécsben, Franz Gössner műhelyében. Súlyuk 600 és 400 kg volt s nem elképzelhetetlen, hogy a szokásoknak megfelelően valamelyikbe “beleöntötték” az ekkorra már tönkrement, kb. 160 kg-os “első” szomódi harangot. Feliratuk magyarul így hangzott: “A Szomódi R. Kath. Egyházközség készíttette Gelbmann Márton plébános alatt 1879.” Ezen kívül a nagyobbikon “Szentháromság egy Isten, irgalmazz nekünk!”, a kisebbiken “Szűz Mária, könyörögj érettünk!” feliratok voltak még. Sorsuk minden bizonnyal a negyedik harangéval azonos, az I. világháborúban hadi célokra elvitték őket.

A hetedik és a nyolcadik harang ugyanabból a műhelyből került ki, Szlezák László Budapesti harangöntőtől, s mindkettő 1922-ben. Ekkor pótolták országszerte a világháborús veszteségeket. Az egyik Szlezák-harangot a reformátusok használják, 123 kg, felirata: “Isten dicsőségére öntetett a szomódi ref. buzgó hívek áldozatkészségéből.” A másikat a katolikus templomban találjuk, felirata magyarul így hangzik: “Jézus Szíve, irgalmazz nekünk!”

A legfiatalabb harang* egyben a legnagyobb s ez is a Szlezák harangöntő család munkája, öntője a rákospalotai Szlezák Rafael volt. Felirata: “Isten dicsőségére, Szent József tiszteletére öntötte Karch József és neje Viringer Zita Margit az Úr 1949. évében”, illetve “Szt. József, a szent család őre, légy életünkben útmutatónk, halálunk óráján pártfogónk.”

Ennyit dióhéjban a szomódi harangokról. Hangjuk “űzze el ma is a fellegeket, hívja az élőket, sirassa a halottakat”!

(A harangokról bővebb adatokat találunk Kábik J. Géza: A szomódi rk. plébánia története 1913, Karch Márta: A Szomódi Római Katolikus Egyházközség története 1998, című írásokban, illetve a Szomódi Református Egyházközség levéltárában.)