nov
22
2011
A szomódi római katolikus templomban 2011. november 27.-én, vasárnap 17 órakor -Szomód Község Önkormányzata és a Katolikus Egyház képviselő-testülete szervezésében- Adventi hangverseny lesz, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
okt
03
2011
Október és November hónapokban a tisztségújítások élményei foglalkoztatják gyülekezetünket. A Választói bizottság hat fővel végzi buzgón munkáját, melynek célja, hogy minden szigorúan titkosan, tisztán és őszintén zajlódjék. A meglévő presbitérium mellett új jelöltekre is szert tesz a gyülekezet, melyekből választhatnak, hogy kik legyenek az elkövetkezendő hat évben gyülekezetünk felelős vezetői. Ebből következik, hogy esetlegesen kerülhetünk [...]
júl
27
2011
„Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.”
(Efezus 4, 29.)
Alig telt el fél év és helyben lakó lelkésze van a gyülekezetnek. Az előző számban már közöltük, hogy a gyülekezet 62 szavazattal, egyhangúlag megválasztotta és [...]
dec
01
2010
Ádventi igehirdetési sorozatot tartunk Egyházközségünkben
Az istentiszteletek esténként 17.00-kor kezdődnek.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
„Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat!
Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás…” Hóseás 6,3
December 6. hétfő Kálmán Szabolcs lelkipásztor, Tata
December 7. kedd Gerecsei Zsolt lelkipásztor, Ács
December 8. szerda Sugár Tamás lelkipásztor, Nagyigmánd
December 9. csütörtök Szabó István intézeti lelkipásztor, Dunaalmás
December 10. péntek Pungur Béla [...]
nov
19
2010
Karácsonyra készülődve:
November 28.-án 17.30 órakor a szomódi Önkormányzat és a Római Katolikus Képviselőtestület közös szervezésében a szomódi római katolikus templomban az Eötvös József Gimnázium Kamara Kórusa ad adventi koncertet. A kórust Schmidt Mónika vezényli.
Minden érdeklődöt szeretettel várunk!
December 5.-én vasárnap 14.00 órától a római katolikus plébánián Mikulás-váró délutánra sok szeretettel várjuk a kicsiket, nagyokat [...]
okt
19
2010
Október 24. vasárnap 15.00 - Regionális istentisztelet Naszályon
A Tatai Egyházmegyében évek óta gyülekezeti, kisköri és egyházmegyei szinten is megemlékezünk a reformáció elindulásáról. Minket a kisköri istentiszteletre idén a naszályi templomba várnak, ahol a naszályi, tatai, tóvárosi, szőnyi, dunaalmási, neszmélyi, baji és szomódi gyülekezetek közös reformációi ünnepségére kerül sor.
Október 25-29. hétfőtől péntekig 18.00 - Reformáció Hete [...]
okt
09
2010
A Dunántúli Református Egyházkerület adománygyűjtést szervez a vörösiszap-áradás károsultjai számára s arra kéri a dunántúli gyülekezeteket, hogy az október 17-i istentiszteletek perselypénzével segítsék e megrendítő tragédia áldozatait. Én magam is kérek minden szomódit - reformátust és nem reformátust egyaránt -, hogy az erre a célra szánt adományát juttassa el a Szomódi Református Egyházközség október 17-én, [...]
dec
04
2009
December 5. szombat 14.00 - Gyertyakészítő játszóház
Gyertyaöntés, gyertyakészítés méhviaszból, otthonról hozott gyertyák díszítése! Szeretettel várjuk a hittanosokat és barátaikat a Gyülekezeti Otthonban!
…
December 6. vasárnap 17.00 - Ádventi Koncert a Ref. Templomban
Az Önkormányzattal közös szervezésű alkalmon fellép a tatai Egressy kórus. Utána szeretetvendégség a Gyülekezeti Otthonban.
…
December 7 – 11. hétfőtől péntekig - [...]
okt
21
2009
OKTÓBER 25.
GYÜLEKEZETI NAP
10.30 - Úrvacsorás Istentisztelet a templomban
15.00 - Gyülekezet-történeti kiállítás a Gyülekezeti Otthonban
120 éves a szomódi református templom
500 éve született Kálvin János
17.00 - A baji, kocsi, mocsai, szomódi, tatai, tóvárosi és vértesszőlősi reformátusok közös istentisztelete és szeretetvendégsége a mocsai templomban, illetve gyülekezeti házban. Igét hirdet ifj.Kuti József, ünnepi műsort ad [...]
aug
04
2009
Szeretettel meghívjuk a Szomódi Református Egyházközség tagjait és minden érdeklődő barátunkat az alábbi, az apácaszakállasi testvér-gyülekezetünkkel közösen szervezett alkalmainkra:
Augusztus 8. szombat
17.00 - közös istentisztelet a szomódi templomban.
18.00 - közös vacsora a Művelődési Házban.
Augusztus 15. szombat
16.00 - Kirándulás az apácaszakállasi „Aratási ünnepre”. (Indulás: 16.00 óra, a templom elől, érkezés: 21.00 óra)
A Presbitérium