jan 18 2009

Tisztelt Szomódon Élők !

Szerző: szomod.hu at 21:58 Kategória: Archívum, szomod.hu

Tisztelt  Szomódon  Élők !

Tizenöt éve vásároltam ingatlant a településen. Egy alkalommal “Szomódinak” vallottam magam, s ekkor kaptam egy kis kioktatást. Sem én, sem gyermekeim NEM lehetünk Szomódiak, hiszen mi csak “gyüttmentek” vagyunk! Talán az unokáim lehetnek azzá, ha itt születnek, s itt telepednek le.
Ez a kedves fogadtatás kissé visszahuzódóvá tett, bár családommal együtt azért részt vettünk a település életében. Most mégis úgy döntöttem tollat ragadok, elmondom gondolataimat, véleményemet.
Először is kissé álságosnak tartom a fenti véleményt a beköltözőkröl! Ezt ifj. Kuti Józsefnek, korábban a Kisbíró hasábjain publikált kutatásaira alapozom. A történelmi viharok többször megtépázták Szomódot. Ennek következtében sokféle vallási, etnikai,földrajzi hovatartozású családok kerültek a településre. Akkor most kik is az “igazi” Szomódiak?
Véleményem szerint az igazi jó patrióták azok,  akik annak érzik magukat! Tudnak azonosulni a település szellemiségével, megpróbálnak tenni a haladás, a fejlődés érdekében függetlenül attól mikor, és honnan érkeztek!
Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy ennek a szellemiségnek, egészséges öntudatnak nyomát sem látni!

Úgy látom településünk lakosságának jó néhány tagja, néhány csoport kezd lesűlylyedni országunk vezető testülete, és a budapesti csőcselék szintjére! A rendszerváltással a nép megszavazta a demokráciát. Naivan hitt abban, hogy ezután komoly fejlődésnek indulhat az ország. E - helyett mit kaptunk?
Választási ciklusonként a különböző színű zászlók alatt hatalomra jutók mindennel foglalkoztak, csak az országgal és az őket hatalomra juttató néppel nem! Beindult egy kemény harc, saját zsebeik megtömésére, rokonok, barátok, kegyencek hatalomba ültetésére. Módszereik között szerepelt a politikai lejáratás, kicsinyes személyeskedeő mocskolódás, rágalmazás, sőt törvénytelen módszerek alkalmazása.

A legkissebb eredményt ( ha volt ) Nemzetmentő tettként hirdették úton útfélen, a nép zsebéből kicsalt, kivett forintokból!  Hova jutottunk? A gazdasági helyzetünket nem is említem, hiszen azt minden dolgozó, nyugdijas,diák érzi a saját bőrén nap mint nap. A beigért fejlődés helyett, a csőd felé halad az ország!           A legsúlyosabb, hogy nemzetközi megitélésünk egyre rosszabb! A nálunk nehezebb helyzetben lévő
nemzetek gyorsvonatként zúgtak el mellettünk.
Ez a “jó” példa úgy látszik sok itt élőnek is tetszik, és ennek szellemében tesznek meg
meg minden tőlük tellhetőt a településünk “fejlődéséért” ! Egyrészt nem kívánok soraik közé lépni, másrészt nincsenek megtámadhatatlan pontos adatok a birtokomban az elmúlt idők történéseiről, így nem kívánok személyeskedni. De a Kisbírót olvasva, az utcán járva olyan információkhoz jutottam, melyek szerint sok gazdasági támogatástól, annak lehetőségétől estünk el.(pájázatok) Súlyos pénzügyi probléma, hogy tíz éve halmozódik Dunaszentmiklós csatornatartozása, és problémák merültek fel a helyi adók behajtásával kapcsolatban is!
Romlott a közhangulat, klikkek, csoportok estek egymásnak! Elérték, hogy amig a környező településekről a megyei médiák folyamatosan tudósítanak,(eredményekről, eseményekről, kistérségen belüli eggyüttműködésről) addig rólunk csak néha jelenik meg “cikkecske”, és sajnos többször negatív hangvételü. Kár, hogy nincs egy sajtóreferens a képviselő testületben, akinek szívügye lenne a településünkön, közintézményeinkben (iskola, óvoda ) történt (tervezett) eseményekről, eredményekről tudósitani a megyei médiákban!
Tisztelt Szomódon Élők!
Hagyjuk a múltat!  Emelkedjünk kicsinyes, önös érdekeink fölé! Hagyjuk kerítéseink mögött színes zászlainkat, ott imádjuk bálványainkat! Gondoljunk arra, mi lesz a településünk sorsa, ha az együttgondolkodás, a közös építő munka helyett a széthúzás, az acsarkodás erősödik tovább! Mi lesz gyermekeink, unokáink sorsával, jövőjével? Szerintem ekkora luxushoz túl kicsi a mi településünk!
Ha kilépünk kapuinkon vallási, felekezeti,politikai,etnikai,családi hovatartozásra való tekintet nélkül kezdjünk el gondolkodni, és tenni! A lehetőség itt áll elöttünk! Jön március, az itt élők megmérettetése!
Gondoljunk arra ki, és mennyit tett a településért, a közösségért, az egyszerű embekért!

A józan ész győzerlmének reményébe

Tisztelettel:
Fiú Ferenc   egy Szomódon élő!